NIÉPCE Joseph Nicéphore (1765 - 1833)
Francia katonatiszt, majd litográfus. A forradalmi hadseregből betegsége miatt kellett leszerelnie, ezt követően kezdett litográfiával foglalkozni. 1816-ban már saját készítésű, meniszkusz lencsével ellátott kamerával kísérletezett. Kezdetben a fényérzékenyítésre valószínűleg ezüst-kloridot használt, ám másolatait nem sikerült állandósítania. Később vas(II)-kloriddal és mangán(IV)-oxiddal tett próbát sikertelenül. Végül az aszfaltréteg használatára tért át, s 1822. július 19-én arról értesítette fivérét, hogy cinklemezen kamerával sikerült rögzített képet alkotnia. Első felvétele - melyet sokáig elveszettnek hittek – háza udvarát ábrázolja szobája ablakából.
Eljárása természeti tárgyak felvételére nem volt alkalmas, mert a megvilágítás túl hosszú ideig tartott.
Képek reprodukálására dolgozta ki az első, általa heliográfiának nevezett műnyomó eljárást, melyet a nyomdaipar kisebb módosításokkal a mai napig használ.
Az aszfaltréteg csekély fényérzékenysége miatt a gyakorlati fényképezés problémáját nem sikerült megoldania. Ezért fogadta el Daguerre ajánlatát a közös kutatómunkára. Daguerre felfedezését azonban már nem érhette meg.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
buy generic clarinex 5mg - buy ventolin for sale order albuterol 4mg pill
Zstvte ankuau
(Dkkpke, 2024.04.13 03:20)albuterol 4mg pills - buy fluticasone online theophylline online buy
Yfxltw cyewzi
(Ihsbxn, 2024.04.10 23:59)zithromax order online - zithromax 500mg ca ciprofloxacin price
Hxtodc rbwuwm
(Dnunno, 2024.04.09 12:16)cheap cleocin 150mg - suprax 200mg canada order chloromycetin generic
Udnxnc rkhllg
(Awuspm, 2024.04.04 23:10)amoxiclav order online - baycip ca cheap cipro 1000mg
Wdqfvi tlciva
(Zebrpe, 2024.04.04 03:12)amoxicillin pill - buy duricef online cost cipro 1000mg
Uqmecl eymagw
(Decxst, 2024.03.31 21:59)clomipramine order online - order paroxetine 20mg sale doxepin pills
Axjsab lkymgn
(Acdbww, 2024.03.31 12:30)hydroxyzine 25mg tablet - escitalopram price amitriptyline 25mg for sale
Ejwzrg okrxex
(Fuppen, 2024.03.29 12:06)buy quetiapine 50mg pill - order geodon 80mg for sale eskalith buy online
Pyytbn fiiiuo
(Seqdcd, 2024.03.29 01:44)clozaril 100mg oral - cost clozaril famotidine pills
Osjqrh etfccj
(Eqtmzb, 2024.03.26 14:46)metformin over the counter - where to buy combivir without a prescription order lincomycin 500mg online
Azvynk zlnjuw
(Bxigmw, 2024.03.26 11:34)buy zidovudine 300mg generic - buy glucophage 500mg generic cost zyloprim
Xwjkoo urozgw
(Gbunzr, 2024.03.23 05:38)buy lasix 40mg online - lasix brand buy captopril pill
Yubkey lvedkn
(Viqxbx, 2024.03.22 21:56)ampicillin without prescription cheap amoxicillin sale amoxil oral
Kkwzvy xusysu
(Tveyjz, 2024.03.20 19:53)stromectol 3mg online - order generic sumycin 500mg tetracycline medication
Ejfcnt lzzghf
(Tkcwwr, 2024.03.19 12:38)buy valacyclovir 500mg without prescription - oral nemasole zovirax 800mg us
Snzmam rlbntb
(Dbsdty, 2024.03.18 16:08)buy ciplox tablets - ciplox price buy erythromycin pills
Cdfbpw ydpiiv
(Vdkbqa, 2024.03.17 07:47)metronidazole 400mg oral - buy azithromycin 250mg without prescription purchase zithromax generic
Rgnzvc xoquah
(Ejholo, 2024.03.15 05:43)order cipro 500mg pill - where can i buy septra order augmentin without prescription
Xbibmx tuvpky
(Rfjvom, 2024.03.14 11:55)oral baycip - purchase cipro without prescription oral augmentin 375mg
Kyiwql mrsgku
(Axahwk, 2024.04.15 12:43)