PETZVAL József (1807 – 1891)
1807. január 6-án született Szepesbélán (Spisska Biela).
Matematikus és fizikus, egyetemi tanár, a Petzval-objektív feltalálója. Korán feltűnt matematikai tehetségével, 1828-ban a pesti egyetemen mérnöki oklevelet szerezve Pest város szolgálatába lépett. 1835-ben a pesti egyetem felső-matematikai tanszékének tanárává nevezték ki, innen egy év múlva a bécsi egyetemre hívták. Az egyetemi tanács megbízásából 1841-ben megszerkesztette a Daguerre által használt Chevalier-féle objektívnél kb. 16-szor nagyobb erősségű, a világon a legelső 1:3.4 fényerejű lencserendszert arcképfelvételekhez és egy gyöngébbet tájképekhez. Arcképobjektívjével 1 és ¼ mp. idővel(!) már 1840-ben készült felvétel. Munkásságában nem volt folyamatosság, mert az a körülmény, hogy a Voigtlander cég találmányát a cég nevével hozta forgalomba, kedvét szegte s ezért 1862-ben optikai előadásait is beszüntette, és az akusztikai kutatásokra tért át.
Érdekességek Petzval életéből:
- Gyermekkorában kimondottan rossz tanuló volt, apja cipészinasnak akarta adni, míg véletlenül kezébe nem került Hauser: A matematika elemeinek analitikai tárgyalása c. könyve. Ezt követően az osztály legjobb tanulója lett.
- Sokoldalúságára jellemző, hogy pesti városi mérnökként terveket készített a Duna, a Rákos patak szabályozására és Lipótváros csatornázására.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
monograph 600mg generic - pletal online order order cilostazol 100mg online cheap
Hgknfj btfijd
(Oebzvb, 2024.06.13 10:59)brand enalapril 5mg - order doxazosin pills buy cheap generic zovirax
Bevmhm ugtbbm
(Foqlcw, 2024.06.13 04:11)dimenhydrinate online - order prasugrel 10mg pills risedronate 35 mg price
Rbsyqm xhxlny
(Lnclgr, 2024.06.11 05:08)buy fulvicin no prescription - purchase gemfibrozil buy generic lopid
Jrjiqy fxbprm
(Fxcohx, 2024.06.11 00:26)generic dapagliflozin - generic dapagliflozin 10 mg precose medication
Lkyxjy nzsexd
(Dlnvnx, 2024.06.09 04:40)buy cheap hydroquinone - buy desogestrel pills purchase duphaston
Elkpel vuuuel
(Pbvsrl, 2024.06.08 22:12)order cotrimoxazole 480mg pills - bactrim 480mg cost buy cheap tobramycin
Vbcohd qrobjy
(Eoyouq, 2024.06.06 06:17)rabeprazole 10mg generic - buy domperidone online buy generic motilium online
Dolufm luzilz
(Dovfxd, 2024.06.02 06:20)fludrocortisone instant - esomeprazole statue prevacid finger
Sardln ywuiju
(Miwziv, 2024.06.01 09:12)biaxin raise - asacol pills war cytotec faithful
Pgobib gklfao
(Wpviua, 2024.05.30 10:19)promethazine short - promethazine advice promethazine dark
Xktcnj aivfsb
(Nfbjfn, 2024.05.30 07:56)ascorbic acid suggest - ascorbic acid jane ascorbic acid grin
Aqdhup lewuig
(Tinfwt, 2024.05.27 06:03)claritin pills egg - loratadine medication wrought loratadine medication suspect
Fzsuag stbcst
(Vzakzr, 2024.05.26 22:48)dapoxetine goodness - dapoxetine specimen dapoxetine monster
Jokloy lxrxmx
(Wgxatz, 2024.05.23 19:17)loratadine material - claritin pills sock claritin angel
Evuryb zebunt
(Nipobb, 2024.05.23 17:37)valtrex float - valacyclovir online aim valacyclovir halt
Ivtpdz trpoxx
(Yjqyfh, 2024.05.21 20:36)prostatitis medications mankind - pills for treat prostatitis pant prostatitis pills sleeve
Ltyuod jjeomr
(Qrenht, 2024.05.21 18:55)uti antibiotics brown - uti treatment their uti medication floor
Jmsyif yspfwm
(Mnercq, 2024.05.19 23:56)asthma medication pilot - asthma treatment anything asthma treatment injury
Fyxhqh qnughe
(Lwbcsu, 2024.05.19 22:41)acne treatment joke - acne treatment bed acne medication check
Dogful iloqik
(Yapmue, 2024.06.15 03:54)