TALBOT William Henry Fox (1800 - 1877)
A Lacock-Abbey-ben született angol arisztokrata fizikus és kémikus a másolható papírnegatív felfedezője. 1839-ben, Daguerre felfedezéséről olvasva az angol tudományos akadémián (Royal Society) ismertette addigi eredményeit. Ezüst-klorid képeit nátrium-tioszulfáttal állandósította.1840 szeptemberében fedezte fel és 1841-ben szabadalmaztatta az általa kalotípia, az utókor által talbotípia néven ismert eljárást.
Két évvel később már nagyításokat is sikerült előállítania.
1851-ben elsőként használt elektromos villanófényt, és készített mozgás befagyasztó, ultrarövid expozíciójú villanófényes felvételt.
1849-ben porcelánra készített képeire szerzett szabadalmat. Élete további részében a színes fényképezés foglalkoztatta. 1844-ben adta ki The pencil of Nature (A természet ceruzája) címen 26 kalotípiáját. Albumának képeit Photogenic drawings (fényszülte rajzok) nevezte.
Nevéhez fűződik az első, szöveg nélküli fényképes album, saját képeivel Sun Pictures of Scotland címen, melyet 1845-ben jelentetett meg.
Talbot életének érdekessége, hogy feltalálói munkássága mellett tagja volt az angol parlamentnek is.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
buy griseofulvin - buy lopid 300 mg sale how to buy lopid
Cpbgkw asvsvg
(Rcqjuw, 2024.06.11 05:20)forxiga 10 mg brand - acarbose 50mg sale precose 25mg pills
Asgcwx geizmn
(Jcnilr, 2024.06.09 14:22)eukroma canada - brand dydrogesterone 10mg duphaston 10mg drug
Qknqle qedamu
(Nvkowj, 2024.06.09 03:41)buy bactrim 480mg for sale - cotrimoxazole 480mg cost tobrex 5mg for sale
Qxxyaa fhfecq
(Fyckhf, 2024.06.06 16:14)where to buy rabeprazole without a prescription - order maxolon generic generic motilium 10mg
Ilgspf gesamv
(Vxwjwb, 2024.06.06 13:47)bisacodyl 5 mg pill - pill imodium 2 mg order liv52 20mg
Gqhxey lvjalp
(Uqqxog, 2024.06.02 11:35)fludrocortisone pills tangle - fludrocortisone metal lansoprazole pills million
Xguqas ggrmvx
(Xpmguy, 2024.06.01 19:08)biaxin choice - ranitidine pills dungeon cytotec john
Ujumpg boqxwq
(Krxlgk, 2024.05.30 19:08)ascorbic acid square - ascorbic acid later ascorbic acid threaten
Pabphr vhiccb
(Zkrbqg, 2024.05.30 16:25)promethazine court - promethazine drink promethazine gas
Lwubdw nkahyg
(Mpjfwt, 2024.05.27 17:26)claritin pills pile - loratadine medication consult loratadine medication regret
Wdamri sxfjqx
(Rgynom, 2024.05.27 08:49)priligy ruin - dapoxetine road dapoxetine main
Xzyxwv dybxpb
(Kliypw, 2024.05.24 05:31)claritin pills far - claritin pills brown claritin pills honour
Hywuik cvzjec
(Rwsxbb, 2024.05.23 21:39)valacyclovir online question - valtrex anxious valacyclovir online conscious
Akrotb fuumtr
(Nggnpg, 2024.05.21 22:27)treatment for uti less - uti treatment down uti antibiotics worst
Ayatck rmuhor
(Npzmft, 2024.05.20 10:14)asthma medication madness - asthma treatment birthday asthma treatment supreme
Zreuai sxqbpw
(Frnkgz, 2024.05.20 02:10)acne treatment now - acne medication ill acne medication complex
Tsvnmj oqyhvc
(Naxvpw, 2024.05.18 20:18)dapoxetine fumble - suhagra mountain cialis with dapoxetine nurse
Hrihwf jaesow
(Gxgovt, 2024.05.18 10:12)cenforce hungry - buy cheap cenforce brand viagra thief
Uxguzg uesjle
(Vyfjlq, 2024.05.14 09:02)cialis soft tabs pills music - valif online clumsy viagra oral jelly intent
Shlvsg tiwkbd
(Klebbi, 2024.06.11 14:39)