Korok, Képek, Kamerák (Eras, Photos, Cameras)

Amióta ember az ember, foglalkoztatta a mezítelenség. Miért is tagadnánk és miért is szégyellnénk? Már a Biblia is így ír ős-szüleinkről, Ádámról és Éváról: „valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az ő felesége, és nem szégyenlik vala”.

Sajátos módon a fényképezést éppen az álszent viktoriánus időkben találták fel, ami az akkori „jólnevelt” polgárok magas erkölcsi érzéke miatt egyáltalán nem tett jót az aktfotózásnak.

A századforduló fényíró mesterei megpróbáltak védekezni a kor előítéleteivel szemben: egyesek leretusálták a nőiesség szimbólumait, a mellbimbókat és a fanszőrzetet, mások drapériával, tüllel, félhomállyal, „művészi életlenséggel” próbálták elfogadtatni aktjaikat. Sok fotográfus helyezte modelljeit vízpartra, kihalt rét közepére, fürdőkádba, mondván, ott „szabad” meztelenül mutatkozni.

Hiába tiltakozott a „jóerkölcsű” polgárság, az aktfotók megtalálták az utat a társadalom felé. A korabeli újságokban gyakran voltak ilyen hirdetések: „Különleges fotográfiák, melyek urakat érdekelhetnek”… és a gyönyörű modellek képei ezrével találtak gazdára. Férfiismerőseim szinte kivétel nélkül gyönyörködve nézegetik a régi aktokat, s elismeréssel beszélnek ősanyáink alakjáról. A férfiaknak tetszenek a gömbölyded idomok, bár aktfotók manapság már többnyire csak a nádszálvékony hölgyekről készülnek.