Aktfotók a XX. század elejéről
Amióta ember az ember, foglalkoztatta a mezítelenség. Miért is tagadnánk és miért is szégyellnénk? Már a Biblia is így ír ős-szüleinkről, Ádámról és Éváról: „valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az ő felesége, és nem szégyenlik vala”.
Sajátos módon a fényképezést éppen az álszent viktoriánus időkben találták fel, ami az akkori „jólnevelt” polgárok magas erkölcsi érzéke miatt egyáltalán nem tett jót az aktfotózásnak.
A századforduló fényíró mesterei megpróbáltak védekezni a kor előítéleteivel szemben: egyesek leretusálták a nőiesség szimbólumait, a mellbimbókat és a fanszőrzetet, mások drapériával, tüllel, félhomállyal, „művészi életlenséggel” próbálták elfogadtatni aktjaikat. Sok fotográfus helyezte modelljeit vízpartra, kihalt rét közepére, fürdőkádba, mondván, ott „szabad” meztelenül mutatkozni.
Hiába tiltakozott a „jóerkölcsű” polgárság, az aktfotók megtalálták az utat a társadalom felé. A korabeli újságokban gyakran voltak ilyen hirdetések: „Különleges fotográfiák, melyek urakat érdekelhetnek”… és a gyönyörű modellek képei ezrével találtak gazdára. Férfiismerőseim szinte kivétel nélkül gyönyörködve nézegetik a régi aktokat, s elismeréssel beszélnek ősanyáink alakjáról. A férfiaknak tetszenek a gömbölyded idomok, bár aktfotók manapság már többnyire csak a nádszálvékony hölgyekről készülnek.
Ennek is megvan a magyarázata. A fogyasztói társadalmat a reklámok éltetik, azok hajszolják a nőket vásárlásból vásárlásba. Hogyan lehet a legnagyobb piacot, a hölgyeket erre ösztönözni? Fel kell építeni egy olyan nőtípust, amilyen ritka a valóságban. Nem kell, hogy jobb vagy szebb legyen, csak kevés legyen belőle. Ha pédaképként állítják őket a hölgyek elé, ezzel többségükben bűntudatot tudnak ébreszteni. Szembesítve azzal, hogy ők nem olyanok, mint a sulykolt ideál, különböző teljesen fölösleges tárgyak megvásárlására inspirálják őket. Így aztán hiába tetszenek a férfiaknak a lágy, kerekded formák, a nők többsége a manipulatív reklámok által támasztott hamis követelményeknek megfelelni vágyva kínozza önmagát…
Férfiszemmel persze egy igazi nő nem feltétlenül így néz ki, ezt már ősapáink – akik pedig bölcs emberek voltak – is tudták. Bizonyítékként, íme néhány gyönyörű korabeli akt (1880 – 1930).
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Canadian Pharmacy Kamagra Buy Female Viagra Reviews <a href=http://sildenaf75mg.com>viagra</a> Do I Need A Perscription To Buy Viagra Natural A Propecia Is Amoxicillin A Fluoroquinolone Or Quinolone
Zithromax And Bronchitis KeljacE
(KeljacE, 2019.08.23 01:27)