Rollfilmes boxgépek
A fényképezés a kezdeti időkben költséges, csak a kiválasztottak számára elérhető művészeti ág volt. Ahhoz, hogy széles körben elterjedjen, szükség volt egy olcsóbb, egyszerűbb géptípus megalkotására is. A lehetőséget a tekercsfilm (rollfilm) bevezetése adta meg, hiszen az üveglemezek kezelése komplikált és drága mulatság volt.
A rollfilm egy fényvédő papírral együtt orsóra felcsavart filmtekercs. A papír védőszalag belső oldala fekete, külső része pedig általában vörös színű, ellátva a felvételek helyének megfelelő számozással. A számokat a fényképezőgép vörös színű (a fekete-fehér filmek a vörös fényre érzéktelenek) figyelőablakán nézve lehetett a képtovábbítást viszonylag pontosan elvégezni.
Az 1800-as évek legvégén több cég is elkezdett olyan készülékeket gyártani, melyek egyszerű meniscus (egyirányban hajló felületekkel határolt), vagy akromát (színhibától mentes) lencsével és csapózárral (a lencse előtt az exponáló gomb által elmozdított lemezdarab, mely rövid, 1/25, 1/30 mp ideig enged utat a fénynek) felszerelve talán nem rögzítettek tökéletes képet, de áruk már a tömegek számára is elérhető volt.
Formájukat tekintve, mit szépítsük, egyszerű, téglatest alakú fém, majd később, a század közepétől itt-ott „formatervezett” bakelit dobozok voltak. A keresőfunkciót többnyire két, negyvenöt fokban elhelyezett tűkör biztosította üveglapok mögé dugva, egyiket az álló, másikat a fekvő képek készítésénél lehetett használni attól függően, melyik oldalára fordították a gépet. A filmtöltés a többnyire lemezből hajlított „csévélő” kihúzásával volt megoldható.
A fentiekből következően nem lehetett rajtuk záridőt, fényerőt, távolságot állítani, csak exponálni és várni az előhívás nem mindig tökéletes eredményét. Ettől függetlenül nem szabad lebecsülni őket, mert mind a mai napig emberek milliói számára tették lehetővé a képrögzítés varázslatos élményét.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
cheap noroxin for sale - flutamide brand cheap confido sale
Idjxci avibug
(Jftdod, 2024.07.21 01:33)buy lasuna pills for sale - cheap lasuna generic purchase himcolin pills
Bhdxzx awjddk
(Tyunkf, 2024.07.20 13:38)buy generic gasex - order ashwagandha generic diabecon where to buy
Ttbiqf ecwegk
(Rzpgiy, 2024.07.18 14:37)buy cheap atorvastatin - purchase lisinopril pills buy bystolic 20mg
Yqqfpr cbsozc
(Nwxokd, 2024.07.16 19:21)buy verapamil 240mg pill - calan 120mg price buy tenoretic
Vnariq hmbtrc
(Jrcugj, 2024.07.16 13:47)order tenormin 100mg generic - tenormin 50mg generic buy carvedilol cheap
Hmxlac pwqlih
(Scfmjn, 2024.07.14 15:10)purchase leflunomide online - buy leflunomide 10mg without prescription purchase cartidin online cheap
Prwwqv keezpo
(Dovpzq, 2024.07.14 04:02)minoxidil usa - buy generic dutas for sale proscar uk
Gfzqiz fnxbbu
(Krenep, 2024.07.10 15:22)buy durex gel for sale - durex gel order online where to buy xalatan without a prescription
Llcxpw yxiwro
(Vkkfqq, 2024.07.09 04:01)ascorbic acid 500mg drug - ciprodex ophthalmic solution medication compro pills
Phcgse llygzm
(Auqmaz, 2024.07.07 14:25)zofran 8mg tablet - buy tolterodine 1mg generic buy ropinirole 2mg generic
Yqufam flvbtw
(Vlmbej, 2024.07.02 15:38)cyclophosphamide brand - buy generic zerit for sale order trimetazidine online
Fomsdd kfepry
(Yqbqfv, 2024.06.30 14:20)order generic disopyramide phosphate - order pregabalin 75mg for sale purchase chlorpromazine online cheap
Czjuym yqxpyn
(Dfdkph, 2024.06.29 22:22)where to buy divalproex without a prescription - cost acetazolamide buy topiramate medication
Hakglv afkwlz
(Axilao, 2024.06.27 01:03)purchase hydrea pill - crixivan cheap buy methocarbamol 500mg
Cgohby pohgpg
(Tzhqbi, 2024.06.25 20:20)nootropil brand - secnidazole price how to buy sinemet
Rsuuuj ztnmpc
(Nmcvsx, 2024.06.16 02:38)cost piroxicam 20 mg - buy feldene without prescription exelon canada
Xwwqjc rxctun
(Qinedc, 2024.06.15 16:44)buy monograph 600mg generic - pletal 100 mg price order cilostazol 100mg
Ygwciq hcrlyz
(Ekiucl, 2024.06.13 17:47)dramamine 50 mg generic - order actonel 35 mg purchase risedronate
Gperdp mlmkps
(Jnowpb, 2024.06.13 16:13)order enalapril 5mg - doxazosin tablet buy zovirax medication
Egjcvf tvdmsw
(Katotl, 2024.07.24 06:57)