Rollfilmes boxgépek
A fényképezés a kezdeti időkben költséges, csak a kiválasztottak számára elérhető művészeti ág volt. Ahhoz, hogy széles körben elterjedjen, szükség volt egy olcsóbb, egyszerűbb géptípus megalkotására is. A lehetőséget a tekercsfilm (rollfilm) bevezetése adta meg, hiszen az üveglemezek kezelése komplikált és drága mulatság volt.
A rollfilm egy fényvédő papírral együtt orsóra felcsavart filmtekercs. A papír védőszalag belső oldala fekete, külső része pedig általában vörös színű, ellátva a felvételek helyének megfelelő számozással. A számokat a fényképezőgép vörös színű (a fekete-fehér filmek a vörös fényre érzéktelenek) figyelőablakán nézve lehetett a képtovábbítást viszonylag pontosan elvégezni.
Az 1800-as évek legvégén több cég is elkezdett olyan készülékeket gyártani, melyek egyszerű meniscus (egyirányban hajló felületekkel határolt), vagy akromát (színhibától mentes) lencsével és csapózárral (a lencse előtt az exponáló gomb által elmozdított lemezdarab, mely rövid, 1/25, 1/30 mp ideig enged utat a fénynek) felszerelve talán nem rögzítettek tökéletes képet, de áruk már a tömegek számára is elérhető volt.
Formájukat tekintve, mit szépítsük, egyszerű, téglatest alakú fém, majd később, a század közepétől itt-ott „formatervezett” bakelit dobozok voltak. A keresőfunkciót többnyire két, negyvenöt fokban elhelyezett tűkör biztosította üveglapok mögé dugva, egyiket az álló, másikat a fekvő képek készítésénél lehetett használni attól függően, melyik oldalára fordították a gépet. A filmtöltés a többnyire lemezből hajlított „csévélő” kihúzásával volt megoldható.
A fentiekből következően nem lehetett rajtuk záridőt, fényerőt, távolságot állítani, csak exponálni és várni az előhívás nem mindig tökéletes eredményét. Ettől függetlenül nem szabad lebecsülni őket, mert mind a mai napig emberek milliói számára tették lehetővé a képrögzítés varázslatos élményét.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
buy ciprofloxacin 1000mg - <a href="https://cipropro.top/gemyambutol/">order myambutol generic</a> buy augmentin 1000mg for sale
Hhdkjz ahvhmk
(Jxlhqt, 2024.03.14 12:51)buy generic baycip online - <a href="https://metroagyl.top/oxytetracycline/">buy ethambutol 600mg generic</a> augmentin over the counter
Bugwet vwpfzm
(Hxyfeg, 2024.03.12 05:06)lipitor 80mg drug <a href="https://lipiws.top/">order atorvastatin 80mg generic</a> buy lipitor 40mg without prescription
levitra viagra or cialis
(vestido, 2022.06.07 20:41)[url=https://newfasttadalafil.com/]Cialis[/url] Mikvme clinical features see also Clinical Pearl <a href=https://newfasttadalafil.com/>is cialis generic</a> Can Amoxicillin Be Used For Proctitis Propecia Calidad Nzirte https://newfasttadalafil.com/ - Cialis
Lomo
(Joe, 2020.11.08 22:07)"A világhírt mégsem a fent említett kamerák, hanem egy olcsó műanyag gép hozta meg a gyárnak, a LOMO LC-A. Két osztrák egyetemi hallgató, Matthias Fiegl és Wolfgang Stranzinger 1991-ben egy prágai bolhapiacon felfedezett két Lomo LC-A fényképezőgépet. Szerelem volt az első látásra. Ez a fényképezőgép egy fix objektívvel ellátott, „tunnel-effektussal” (a fénykép széle mindig sötétebb, mint a közepe) terhelt, nem túl jó minőségű, 1983-tól gyártott, hibáival együtt szeretetre méltó és rém egyszerű masina volt, melyet ekkor már nem forgalmaztak. " Nos, azért a Lomo LC-A nem volt azért olyan tökegyszerú: fémtestű gép, rekesz-előválasztásos automatika vagy programautomatika választható , akár hosszú záridőkkel, igényes átnézeti kereső távolságmutatóval, ledekkel, az alján motorcsatlakozóval (!). A 2.8/32-es Minitar lencse tényleg alapból vignettált, meg furcsa kékes elszineződést okozott, de ezt imádták benne. Amire gondolhatott a szerző, az a későbbi lomográfiás utángyártott kínai műanyag gagyi, ami már tényleg műanyag test, és asszem már nincsen benne a rekesz-előválasztás program, talán automatika sem.
Thwafa myrmgy
(Hcfiuj, 2024.03.14 13:26)