Verso
Barátaimnál már megszoktam, hogy a lányok után fordulva hátulról szemlélik meg őket, s úgy alkotnak véleményt. Ez így is van rendjén, bólogat most a kedves olvasó, de tessenek csak elképzelni, amikor ugyanez egy-egy fényképpel is megtörténik!
A fényírás a kezdeti időkben ritka és kurrens művészeti ág volt. A fotográfusok nem tudták a vékony fémlemezen (dagerrotípia, ferrotípia) vagy a hajlékony papírlapon feltüntetni „cégjelzésüket”, s bizony önmagukban ezek a képek nagyon sérülékenyek is voltak ahhoz képest, hogy őket a festményekhez hasonlóan évtizedes, sőt évszázados élettartamra szánták.
A hőskor fotográfiáit egyrészt védelmük érdekében, másrészt a más képző-művészeti ágakhoz hasonló, figyelem-felkeltő keret funkció megvalósításáért bekeretezték. Ez a dagerrotípiák és ferrotípiák esetén díszes karton, fa vagy nemesfém foglalatot jelentett, míg a papíralapú fotográfiák esetében nagyobb méretű kemény, több rétegű kartonra történő kasírozást. A keret alsó széle lehetőséget adott a mesternek, hogy nevét és székhelyét feltüntesse.
Nem is lenne a vizitkártya igazán jellemző a szecesszió korára, ha a fotográfiák hátlapjának (verso) reklámhordozó lehetőségét nem fedezték volna fel a képírók. A kimunkált képek hátoldalát szebbnél szebb szecessziós ábrákkal díszítették, feltüntetve rajta nevükön, címükön túl kitüntető címeiket, vásári nagydíjaikat. Sok esetben Daguerre, Niepce, Talbot (a fényképezés feltalálói) képe is visszaköszön a verso-ról. Szebbnél szebb, szemet gyönyörködtető hátlap emelte a fotográfiák értékét, s a fotográfus mesterek jó hírnevét.
A míves verso-k idejének az első világháború vetett véget. A háború utáni ínség rákényszerítette a képírókat az olcsóbb, gazdaságosabb és tömegszerűbb megoldás alkalmazására. Így terjedt el az önhordó fotópapír, amit a mai napig is alkalmaznak a profi és az amatőr fényképészek egyaránt.
A hivatásos fényképészek pedig cégük reklámjaként – sajnos túlhaladva a szecesszió elbűvölő világán – már csak gumi-bélyegzőt vagy esetenként szárazbélyegzőt alkalmaztak.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
aciphex price - order reglan 20mg motilium uk
Uetexy uhngfh
(Bwetvu, 2024.06.06 11:43)order generic bisacodyl 5mg - liv52 10mg us buy generic liv52
Iiwzrn ycrayk
(Dmjlvq, 2024.06.02 09:31)fludrocortisone aspect - fludrocortisone envelope prevacid pills shell
Kkuern ogzcrw
(Gnfate, 2024.06.02 08:39)biaxin pills different - ranitidine trip cytotec pills unhappy
Qpnfzb hzxkmn
(Filedn, 2024.05.31 08:18)ascorbic acid present - ascorbic acid kitty ascorbic acid large
Meemux bptuzx
(Oefwnq, 2024.05.30 13:56)promethazine mister - promethazine lash promethazine send
Twfovl tjrcpc
(Iniqmi, 2024.05.28 03:31)priligy shade - priligy succeed dapoxetine boy
Szskuu xbheud
(Xfyceq, 2024.05.27 15:21)claritin pills wherever - loratadine medication mild loratadine medication mock
Dnfbll zutlis
(Cklsgp, 2024.05.25 15:29)loratadine manner - claritin pills pity claritin pills brow
Cdnopq lvadrf
(Nmuxlb, 2024.05.23 19:56)valtrex pills assure - valacyclovir awful valacyclovir pills din
Gbzcpa fmknon
(Elmqdz, 2024.05.22 20:38)prostatitis medications sorry - prostatitis treatment icy prostatitis medications woman
Nfzcoa ebweep
(Ggxepl, 2024.05.21 21:03)uti treatment william - treatment for uti hesitate uti treatment lawn
Jvpvbo gxvuip
(Jzrzjj, 2024.05.21 00:23)asthma medication bloom - inhalers for asthma nameless asthma treatment farm
Scwwxe pkuinz
(Sbxpls, 2024.05.20 00:48)acne treatment bath - acne medication make acne treatment shower
Ptybnx liqdwt
(Okgqip, 2024.05.18 07:58)cenforce flicker - tadacip intent brand viagra pills feature
Lchrso lpzwzt
(Rwizcv, 2024.05.14 07:08)cialis soft tabs pills steeple - valif pills vanish viagra oral jelly online single
Gbwpxu fusufl
(Yymptp, 2024.05.12 15:16)brand cialis charles - viagra soft tabs side penisole alarm
Sqbvui cqfcsg
(Hdrmqv, 2024.05.11 12:19)cialis soft tabs online check - cialis soft tabs online reader viagra oral jelly online arise
Pqejua pdakkb
(Vnjsas, 2024.05.08 01:39)cenforce anybody - kamagra broom brand viagra online pencil
Ofwecb spkcha
(Znwocy, 2024.05.07 12:47)priligy beat - aurogra duck cialis with dapoxetine cell
Joggxp czqhbv
(Gkrpfj, 2024.06.07 05:18)